2016. május 22., vasárnap

Chapter 4


Sziasztok drágáim!

Tudom, elég sokáig vártatok az új fejezetre, de remélem kárpótol titeket majd, hogy egy új szereplőt ismerhettek meg benne! Az igazat megvallva, elég sokáig tartott, hogy kitaláljam, most mit is fogok megosztani veletek és hogyan fogom. Annyi ötlet van a fejemben, de nem szeretném siettetni a dolgokat, így hát előálltam egy új szereplővel, akinek igen jelentős szerep jutott, amire csak később tervezek konkrét választ adni! Vannak egy-két információ darabok elszórtan, amik utalnak bizonyos dolgokra, de az összképhez ennél bizony többre is szükség van! ;) Ha tetszett az új rész vagy ha valami észrevételetek adódna, nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után! :)

Puszi mindenkinek,
Shay.

2016. május 12., csütörtök

Chapter 3

Sziasztok, drágák!

Tudom, hogy sokat kellett várnotok a 3. részre, de remélem kárpótol benneteket az a tény, hogy ez lett az eddigi, a blogon is fent lévő fejezetek közül a leges-leghosszabb rész! Mindössze 2575 szavas lett, amivel messze túlszárnyaltam saját magam is! És ha ez nem lenne elég, nemrég nyitottam egy Tumblr blogot is a történetnek, amelyet IDE kattintva el is érhettek! Ezen a blogon egyébként megtaláltok mindent, ami a történettel kapcsolatos! Amint időm és energiám engedi, fel fogom tölteni Wattpadra is a sztorit és létrehozok még egy Tumblr blogot, ahol csupa-csupa érdekességet olvashattok idővel!

Ha tetszett a fejezet, kérlek, osszátok meg velem, mit gondoltok róla! (Ha esetleg valami hibát találnátok benne, kérlek, írjátok meg nekem, hogy ki tudjam javítani!)

Puszi minden kedves olvasómnak,
Shay.

2016. május 8., vasárnap

Az első díj!

Ezer hála Christina Prichard-nak, az 50 Dolog, amit nem mondtam el című elképesztő blog szerzőjének!

Sziasztok drága olvasóim! Először is szeretném megosztani veletek, hogy a napokban volt ugye az írásbeli érettségi, ami nekem majdnem le is zárult és már csak a szakmai írásbeli van vissza ami után pedig teljes gőzzel tanulhatok a szóbelire. Az utóbbi napokban ugyan nem voltam, éppen ezért le is maradtam egy-két eseményről, mint például a blog megkapta Christinától az első díját, amit nem tudok elégszer megköszönni! Hogy ne húzzam tovább a szót, bele is kezdek a kérdések megválaszolásába! :) A teljes szöveget a bejegyzés belsejében olvashatjátok el!

2016. április 24., vasárnap

Chapter 2


Sziasztok, drágák!

Tudom, hogy kissé elkéstem, de olyan sok dolog történt velem mostanában s így erőm/kedvem sem volt semmihez sem, de most már itt is van a legújabb rész, remélem elnyeri tetszéseteket! 

Puszi,
Shay.

 New York városában mindenki rejtegetett valamit a szomszéd elől. Mindenkinek volt egy titka, amit gondosan rejtegetett is a külső szemlélők elől, amiről jobbnak látta, ha nem tud rajta kívül senki más. Ezek a titkok azonban könnyen egyik szerettünk életébe is kerülhetnek, ha nem vigyázunk eléggé és nem követünk el mindent, hogy az igazságra soha ne derüljön fény. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie, még akkor is, ha biztos benne, hogy ő soha nem követett el semmi törvényen kívülit. Ezzel pedig Jackson Lewis is teljes mértékben tisztában volt, aki még egyetemista korában egy igencsak nagy hibát követett el, amit már rettentően szégyell és azt kívánja, bárcsak ne tett volna meg. Azóta a baklövése óta képtelen tovább élni minden bűntudat nélkül az eddigi fényűző életét s az este óta azt kívánja, bárcsak másképp tett volna, de akkor számára a saját életén kívül nem volt elég fontos semmi sem. Így az évek távlatából persze könnyedén átlátja a helyzetet és tisztában van vele, hogy a tettének még súlyos következményei lehetnek, ezért is próbál távolról segíteni annak, akiben a legtöbb kárt okozta.

2016. április 19., kedd

Egy kis érdekesség

Sziasztok, drágák!

Először is szeretném megosztani veletek a történethez általam elkészített könyvborítót. Előre szólok, hogy nem lett az a 100% profi munka, mint amilyenek a blogsegítős lapokon szoktak lenni, de azért igyekeztem egy viszonylag elviselhető borítót összerakni. Mit gondoltok, milyen lett?

(Katt a nagyobb méretért!)

A másik dolog pedig a következő fejezettel kapcsolatos. Hamarosan elkészül és úgy gondoltam, hogy vagy holnap, vagy csütörtökön meg is osztom veletek! Ha kíváncsiak vagytok, íme egy kis előzetes a részből:

New York városában mindenki rejtegetett valamit a szomszéd elől. Mindenkinek volt egy titka, amit gondosan rejtegetett is a külső szemlélők elől, amiről jobbnak látta, ha nem tud rajta kívül senki más. Ezek a titkok azonban könnyen egyik szerettünk életébe is kerülhetnek, ha nem vigyázunk eléggé és nem követünk el mindent, hogy az igazságra soha ne derüljön fény. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie, még akkor is, ha biztos benne, hogy ő soha nem követett el semmi törvényen kívülit.

Puszi nektek,
Shay.

Followers